Vidám matematika 1.

„Hol volt, hol nem, volt egy­szer egy kicsi ház, la­kott abban egy apró em­ber­ke. Pi­pacs­ká­nak hív­ták, mert az ar­cocs­ká­ja min­dig piros volt. Zöld sü­ve­get vi­selt. A mi em­ber­kénk, Pi­pacs­ka, Nagy Va­rázs­ló sze­re­tett volna lenni. Csil­la­gok­kal dí­szí­tett ezüst sü­veg­re vá­gyott. De ho­gyan lehet va­la­ki­ből va­rázs­ló? Ezt bi­zony Pi­pacs­ka már nem tudta, és nem is volt senki, aki­től meg­kér­dez­het­te volna. Ezért aztán el­ha­tá­roz­ta, hogy paj­tá­so­kat keres ma­gá­nak. Hi­szen a jó paj­tás min­dig segít, ha kell.” A nagy ke­re­sés köz­ben rá­lelt a szí­nes épí­tő­koc­kák­ra, s ahogy „egyik koc­kát a má­sik­ra rakta, a koc­kák egy­szer csak fel­ug­rot­tak. Lett be­lő­lük va­la­mi, se nem csikó, se csa­csi – Koc­ka­pa­ci.” Így kez­dő­dik a két barát tör­té­ne­te, akik a mese fo­lya­mán csuda ka­lan­dok­ba ke­ve­red­nek, s még csu­dább te­remt­mé­nye­ket is­mer­nek meg: fel­hő­ele­fán­to­kat és fel­hő­zsi­rá­fo­kat, Nyu­szi Gyu­szit és Ele­fánt Ele­mért, vagy éppen a Zöld­sza­kál­lú Manót, s köz­ben per­sze meg­küz­de­nek a go­nosz Pók­has Pál­lal. Az egyes fe­je­ze­tek rö­vi­dek, frap­pán­sak, a kí­sé­rő kér­dé­sek már a 3-4 éve­se­ket is el­gon­dol­kod­tat­ják, az esti közös me­se­ol­va­sás pedig le­bi­lin­cse­lő fej­lesz­tő­já­ték­ká válik.

Írta: G. V. Szapgir és L. A. Levinova

Magyar fordítás: Láng Rózsa

Typotex Kiadó, 2012

230 oldal, B/5, kemény borító