Mesék testvérekről testvéreknek

2 690 Ft

Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük.

Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is egy térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük.

Magvető Kiadó, 2012

336 oldal, kemény bortító, védőborítóval

Internetes ár: 2 690 Ft
Listaár: 2 990 Ft
Ajánljuk még: 

Mesék boldog öregekről

2 690 Ft

Mi kell a boldog öregséghez? Ezt a kérdést tette fel a kötet szerkesztője, amikor gyűjteni kezdte az idős emberekről szóló meséket. Boldizsár Ildikó meggyőződése, hogy a mesék minden élethelyzetben és életkorban képesek új tapasztalatokkal gazdagítani bennünket, s ez fokozottan igaz az öregkor meséire. Ha az ember idejében elgondolja, milyennek szeretné látni magát élete utolsó harmadában, lehetőséget teremt arra, hogy ehhez az elképzeléshez igazítsa napjait. Az öregkorra ugyanis éppúgy fel kell készülni, mint a felnőtté válásra, vagy az anyaságra és az apaságra. Részletek…

Internetes ár: 2 690 Ft