A Marbushka: mindig valami új

Aki látta a Vázlatfüzet című kiállítást, azt érezheti, már tud valamit a Marbushka sikerének titkáról. Mi ezt a titkot még jobban szeretnénk érteni. A Két Egér beszélgetőpartnere (természetesen) Bohony Beatrix.

Bohony Beatrix a kiállításmegnyitón

Két Egér: Úgy tűnik, a Vázlatfüzet a Két Egér mindeddig legsikeresebb kiállítása lett, rengetegen megnézték, és mindenki elégedett. Többen kiemelték, hogy (a címmel ellentétben) mennyire érett, kidolgozott és egységes anyagot tettél a falra. Mikor alakult ki a képekről és a játékaidból ismert stílusod, meddig tartott az útkeresés?

Bohony Beatrix: A Vázlatfüzet elnevezést valóban nem a képek kidolgozottságára értettem. Azért választottam ezt a címet, mert ezek a képek a Marbushka margójára készültek, nem lettek részei a játékoknak, de közvetve segítették a létrejöttüket. A vázlatfüzet nagyon fontos tárgy számomra, hiszen ide gyűjtöm a fontos gondolataimat, idézeteket, képeket, inspirációkat. A címmel azt is egyértelművé szerettem volna tenni, hogy nem a játékok dobozait szeretném megmutatni, hanem újat mutatni azoknak is, akik már alaposan elmélyedtek a Marbushka játékok világában. Örülök, hogy a félreérthető cím ellenére ilyen sokan kíváncsiak voltak a munkáimra.

Megnyitó (Balogh Orsi felvétele)

Ami a stílusomat illeti, az útkeresés folyamatos, remélem, hogy nem lesz kiforrott vagy végleges soha, mert az a gondolkodás, kételkedés végét jelentené, arra lenne bizonyság, hogy egy begyakorolt állandó sémával gazdálkodom. Amennyire én látom a képeim inkább stíluskísérletek, ami szerintem alkotói szempontból szerencsés és a Marbushkának is használ, hiszen nem klónozom a játékokat, hanem igyekszem a mindegyiket a hozzá illő módon „felöltöztetni”. Nehéz volt helyre tennem ezt a kérdést magamban, hiszen ez nem egy szokványos álláspont. A külvilág elvárása konzervatív: egységes, állandó anyagot vár el az alkotótól akár egy egész életpályára vonatkoztatva. Kezdetben nagyon frusztrált, hogy nem tudok választani, egyszerűen képtelen vagyok leragadni egy eszköznél, egy stílusnál, hiszen annyi minden érdekel! Egyszer kezembe került Shaun Tan egy könyve (Tales From Outer Suburbia) amelyben a szöveget is és ráadásul minden képet ő alkotott. A képek technikailag a történethez igazodtak de összességében köszönő viszonyban sem voltak egymással. Ez a bátor megoldás ráébresztett, hogy az számít csak, hogy érezd a különböző hangulatokhoz illő megoldásokat, az egyéniséged/nézőpontod úgy is egyben tartja a munkáidat.

KE: Melyik stílus képviseli legjobban személyiségedet (ha ez értelmes kérdés)?

BB: Bármivel is foglalkoztam eddig nem volt hiábavaló, minden amit valaha tanultam, vagy dolgoztam visszaköszön a képeimen. Legyen az a kozmetikai termékek aranyozott csomagolása vagy a divatfotók hatásvadász fényelése, extrém komponálása. A digitális utómunka volt a kedvenc részem a fotózásból, így egy óvatlan pillanatban ez is beépült a képeimbe. A meglepő párosítás természetes és konzervatív eredményt hozott a Garnd Prix-ben és Cirkusz sorozatban. Ez a technika áll most hozzám legközelebb, irányíthatóságával, konkrétságával. A festés nehezebb terep, sokkal lelkizősebb vonal, inkább terápia számomra.

„A festés nehezebb terep, sokkal lelkizősebb vonal, inkább terápia számomra.” Részlet a kiállításból.

A kiállítás bővebben (Balogh Orsi felvétele)

KE: A Marbushka egy darabig nagy ígéret volt, nem lehetett tudni, hogy tartós lesz-e a sikere. Mostanra bebizonyosodott, hogy életerős a koncepció, egyértelmű a siker. Tudod-e valamelyik időszakhoz (vagy a kár egy konkrét játékhoz) kötni a fordulatot, amikortól már biztosak lettetek abban, hogy a Marbushka jó úton jár?

BB: Valójában az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy mi kizárólag ezzel akarunk foglalkozni. Ha nem lett volna rá igény, akkor a játékok továbbra is készültek volna, csak éppen saját használatra. Ez a kicsit kamikaze spontaneitás nyilván áthatotta a játékainkat, ami mostanság kuriózumnak számít. Nem volt benne feszülés, hogy el kell adnunk, ki kell szolgálnunk a játékokkal a lehető legtöbb igényt. A marketing munkával, piackutatással járó izommunka kimaradt belőle. A képi világunk szerencsére azonnal megragadta a vásárlóinkat és ez nekünk extra erőt adott a folytatáshoz. A siker akkor lett egyértelmű, amikor bebizonyosodott, hogy nem csak álmodozók vagyunk: a mesevilág folytonosságát tudjuk biztosítani a valóságban is a forgalmazóink és a boltok számára.

KE: A kiállítás miatt itt a te személyed került előtérbe. De a Marbushka természetesen a ugyanígy köthető Zöld László nevéhez is. Mi a munkamegosztás kettőtök között?

BB: A férjem nagy bánatomra nem szeretne részesülni a nyilvánosságból, őt feszélyezik a rá irányuló tekintetek, a siker pedig annyira érdekli csak, amennyire engem boldoggá tesz. A munka elképzelhetetlenül nagy részét vállalja magára. Háttérmunkának nevezzük, amit ő csinál, de valójában ez az amitől a Marbushka működik. Az én álmaim csak légvárak lennének az ő munkája nélkül. Ha megpróbálnám körülírni a „munkakörét”, akkor azt mondanám, hogy a gyártással és a forgalmazóinkkal való kapcsolattartáson át minden az ő hatáskörébe tartozik. Önmagában a rá nehezedő terhek mennyisége is elég lenne bármelyik földi halandónak, de ő tovább tetézi maximalizmussal és folyamatos fejlesztésekkel. Nagyon hálás vagyok neki az önzetlen munkájáért... Azért néha rajtakapom, hogy mosolyogva néz körül az irodánkban, olyankor látom, hogy büszke arra amit elértünk, örülök, hogy ilyenkor ő is boldog.

KE: Tényleg. Egyáltalán mit jelent az, hogy „Marbushka”?

BB: A Marbushka szó jelentését már sokszor elmeséltem, szerintem már mindenki kívülről tudja. Ezért most azt mondanám el, amit Bojka a lányunk mondott róla: A „Marbushka: mindig valami új, boldogság sziget.”

A megnyitón × 2 (Balogh Orsi felvétele)

KE: Tettél egy kitérőt az gyerekkönyv-illusztráció területére, Nyulász Péter könyvét, a Betűtésztánál megjelent Helkát illusztráltad. Mennyiben volt ez más munka, mint a játéktervezés. Melyiket szereted jobban? (Na, jó, sejtem...)

BB: Az illusztráció csapatmunka, nyilván a kiadó és a szerző is joggal kér részt belőle. 15 év tervezőgrafikai múlttal kiderült, hogy ezen a téren nem vagyok csapatjátékos. Amennyire tudtam azonosulni az ügyfeleink kéréseivel, amikor egy emblémáról van szó, kiderült, hogy nagyon sértődékeny vagyok amikor „művészetről” van szó. Ez nem túl pozitív vonás, nem segíti a közös munkát. Azt hiszem a könyvillusztrációt – hacsak nem hobbi szinten – nem nekem találták ki.

KE: Azért megkérdezem… Vállalnál-e újabb illusztrációs munkát?

BB: Megadatott nekem, amire nagyon sokan vágynak, a független alkotás lehetősége, így sokkal nehezebben menne már a csapatmunka egy olyan közegben, ahol a csapat tagjai mindig cserélődnek. Nagyon fontos nekem az összeszokott csapat és az, hogy a gondolataim végre megbeszélések és egyeztetések nélkül kapjanak formát, így nem vállalok sem illusztrációs sem „Marbushkán kívüli” munkát.

KE: A Marbushka szép példája a kicsi, de jól szervezett, fenntartható és igényes családi cégnek. Ahogy egyre több játékotok, terméketek lesz, nem féltek-e, hogy túl nagyra nőttök? Van-e egy optimális méret, amit nem akartok meghaladni? (Vagy lehet, hogy ez az egész nem is probléma számotokra?)

BB: Az üzleti tervezés nem az erősségünk, viszont nagyon rugalmasan alkalmazkodunk minden új helyzethez. Mindaddig fejlődünk, amíg az alapgondolataink, céljaink nem sérülnek. Amikor indultunk azt tűztük ki célul, hogy igényes, tartós, természetes és gyerekbarát játékokat készítünk, szerethető figurákkal és történettel. Emberi léptékben gondolkodunk maximálisan szem előtt tartva a környezet védelmét. Amíg ezt tartani tudjuk, addig lesz a határ.

A kutyákról ma nem is beszéltünk... Egy kép a Marbushka Facebook-oldaláról.

Nagyon szerencsésnek tartom magunkat, hogy az új lehetőségek megtalálnak, és nem hagynak megülni a langyos vízben. Újabb és újabb erőfeszítések várnak, az élet nem hagy begyepesedni és a babérjainkon üldögélni. A Marbushkával idén nyitottunk a digitális világ felé, amitől szülőként eddig elzárkóztunk. Amikor érkezett egy megkeresés az együttműködés ötletével, akkor elmélyedtünk a lehetőségekben és rájöttünk, hogy egyáltalán nem rossz dolog ez, csak a létező játékok nagy része igénytelenül vagy etikátlanul van kidolgozva. A „Huh, mi van a szekrényben?” című játékunk világában szerettünk volna egy nagyobb körutazást tenni, így ezt emeltük át a digitális valóságba, ami a Marbushkához hűen nagyon más lesz, mint a megszokott sémák. Sajnos az eredeti ütemtervhez képest csúszunk, de november végére biztosan megjelenik iPadre és iPhone-ra is!

KE: Köszönöm az interjút!


A Vázlatfüzet című kiállítás még 2013. október 12-ig nézhető meg a Két Egérben.