Greta világa – drámatábor

Drámatábor 7–12 éves gyerekeknek július 22-től 26-ig a Két Egérben. A tábort Krasznahorkai Ágnes (színész-drámapedagógus) és Vetlényi Lili (színész) vezetik.

Ez alatt az öt nap alatt egy olyan világba kalauzoljuk el a gyerekeket, ahol minden lehetséges. Mivel a képzeletünknek semmi sem szab határt. Ebben a világban vizsgálódni fogunk olyan kérdésekben, amikre kint, a való világban vagy még nem találtunk megnyugtató választ: vagy nem tudunk ilyenről, vagy nem alkalmazzuk. Ilyen például az ökológiai lábnyom, a klímaváltozás, a globalizáció. Drámapedagógusként egy jó ideje ez a téma foglalkoztat a leginkább és azt gondolom, hogy a gyerekeknek, igen, már ebben a korban is fontos tudniuk bizonyos kérdésekről a jelent és a jövőt illetően. Hogy apró dolgokat a hétköznapjaikban hogyan tudnak megváltoztatni a közvetlen környezetükben, szokásaikban, felfogásukban. Mert ők fognak abban a világban élni, ami most változóban van, és a mi feladatunk, hogy erre felkészítsük őket. Természetesen a drámapedagógia elemeit használva minderről játékosan lesz szó. Egy képzeletbeli, jövőbeli világ lakosaiként számtalan kalanddal és kihívással nézünk szembe.

Játékos formában tanulunk az élet több területéről. Ezek a játékok segítik a közösség- és személyiségépítő folyamatokat, fejlesztik a koncentráció képességét, a memóriát, a megfigyelőképességet, és nem utolsósorban segítenek az ön- és társismeretben.

A tábort Krasznahorkai Ágnes színész-drámatanár és Vetlényi Lili színész vezetik.

A tábor ideje : 2019. július 22-26.

Helyszín: Két Egér Könyvesbolt (1092, Budapest, Ráday u. 20.

A tábor naponta 9-től 17 óráig tart.

Ebéd a Manga Cowboyban, reggeli és uzsonna a Két Egérben.

A tábor díja: 25 500 Ft/fő, testvérkedvezménnyel: 24 000 Ft.

Jelentkezni lehet a krasznahorkai@hotmail.com email címen, vagy a Két Egér könyvesboltban személyesen.

 

Címkék: 
Ajánljuk még: 

Képfaragó tábor

Régi fotók – alkotás – közösség. A Képfaragó Műhely a Két Egérhez nagy örömmel hirdeti meg első nyári táborát 2019. július 29. és augusztus 2. között. A heti rendszerességű workshop most egy hetes együttlétté bővül. Részletek…

Címkék: 

Múzeumi tábor 2019 a Két Egérrel

Július első három hete újra a múzeumjárásé és alkotásé a Két Egérrel. Ezúttal a 1. turnust – július 1–5. – hirdetjük meg nagyobbak számára (11 éven felüliek) a 2. és 3. turnust – július 8–12. és 15–19. – pedig a 7-11 éves korsztálynak. Kövessük 2019-ben is a Múzeumi Egeret és unokatestvérét, fedezzünk fel új múzeumokat, új kiállításokat!  Részletek…