Fekete-fehér-piros

Sajnos Magyarországon a négynél kevesebb színnel nyomott könyveknek nincs igazán becsülte. Egy üdítő kivétel azért mégis van, rendre jelennek meg fekete-fehér-piros könyvek. Most éppen a Claude a városban.

A piros-fekete köztudottan hatásos színpárosítás, alkalmazzák is eleget a designban és a reklámiparban, ha kell, ha nem.  A fehér a papír színe. Régebben gyakran használták kísérőszínnek a pirost (természetesen a fekete mellett), elsősorban tankönyveknél, de gyakran más gyerekkönyveknél is. Ez akkor szegényesnek tűnt a négyszínnyomáshoz képest, de mára, hogy megritkultak az ilyen kiadványok, már hiányzik.

Hogy mennyire hiányzik, az pedig mindig akkor derül ki, ha megjelenik egy-egy fekete-fehér-piros (piros-fekete-fehér stb.) könyv.


Liza és Micsoda

A Liza és Micsoda-sorozat nem tudta kivívni Magyarországon azt a megbecsülést, amit pedig bőven megérdemelne. Kevés, tömör szöveg, levegős oldalak, ellenállhatatlan rajzok, öntörvényű kislány, szintén elég öntörvényű kutyával. Sokszor láttuk a Két Egérben, hogy valaki beleszeretett valamelyik Liza-könyvbe, babusgatta, dicsérte, majd végül dobta egy zsúfoltabb és színesebb másik könyv kedvéért.

A Liza és Micsoda a borítóján váltogatja a színeket, de belül mindig ragaszkodik a fekete-piros-hoz. Olivier Tallec rajzai elképzelhetetlenek lennének ennél több színnel.


Pápaszem

Igazi meglepetés volt tavaly év vége felé a Pápaszem megjelenése. Kárpáti Tibor + piros-fekete-fehér grafika  = telitalálat. Ha ilyen az „ezermester”, el lehet képzelni a fejszámolást vagy az űrlapot…


Claude a városban

A legújabb fekete-piros-fehér könyv lényegében azt a filozófiai kérdést bontja ki, hogy a kutya létezik-e akkor is, amikor mi nem látjuk, és ha létezik, akkor tulajdonképpen mit csinál. Az igazsághoz tartozik, hogy a borítóján látható egy apró sárga pötty, de belül már szigorú a színválasztás (annyiban viszont mégis más, mint a fentiek, hogy a piros különféle tónusait is használja.) Visszatérve a kutyához: igen, akkor is létezik, amikor nem látjuk, és elég tartalmasan tölti a napot: micisapkákat vásárol, embereket gyógyít… Ha valaki nem értené, hogyan került egy-egy meglepő tárgy kutyája birtokába, erre gondoljon.


Kinek hiányzik a többi szín?


Liza és Micsoda (Jean-Philippe Arrou-Vignod, OlivierTallec.  Vivandra Könyvek, 2009)

Pápaszem (Piskolti Bernadett, Kárpáti Tibor. PBooks, 2010)

Claude a városban (Alex T. Smith. Manó Könyvek, 2011)