Egy szkeptikus macska és gazdájának rövid története

A fiatalemberek „a műveltséget arra használják, hogy szóhoz jussanak az asztalnál”.

A rabbi macskája című képregényben az a pláne, hogy a macska egyszer megevett egy beszélő papagájt, és azóta emberi nyelven szól gazdájához, a rabbihoz. Joann Sfarban pedig az a pláne, hogy ezt a történetet olyan pakk képregényben rakta össze, ami nem csak emberi nyelven szól hozzánk, a macska és a rabbi ütős és metszően humoros dialógjain keresztül egész komoly kis teológiai eszmefuttatásokat kapunk.

Miután a macska a kilencedik oldalon felzabálja a papagájt, elképesztő párbeszédek kezdődnek a könyvben. A bölcs rabbi egy igazi kétkedőre lel négylábú háziállatában, aki komoly vallásfilozófiai elmélkedésekre kényszeríti. Az első alapvető morális probléma a beszélő macskával, hogy hazudik, mivel egyfolytában azt állítja, hogy nem azért beszél, mert megette a papagájt.

De Sfar nem marad meg az egyszerű helyzetkomikum szintjén. Eközben a macska kérdései mögött egy teljesen hiteles, kérdésekkel teli, roppant intelligens személyiség körvonalazódik. A rabbi szerint egy jó zsidónak nem szabad hazudnia, így a macskának be kellene ismernie, hogy megette a papagájt, és ez a kiindulópontja aztán annak a dialógus-folyamnak, amely végigkíséri a könyvet. Hiszen az első kérdése a macskának rögvest jogos lesz:

„nem tudom, zsidó macska vagyok-e vagy sem.”

Mivel sem körülmetélve nem volt, sem bár-micvája nem volt, amit annál inkább szeretne, minél lehetetlenebb, így minden roppant bizonytalanná és értelmezhetetlenné válik. Elindulnak hát kettecskén a rabbi rabbijához, akinek minden mondatát egy igazi individualista szkepszisével és okos kegyetlenségével fonja körül a macska:

„Azt mondom, hogy szavakkal azt mondhatunk, amit akarunk, még valótlan dolgokat is, hogy ez csodálatos hatalom, amit ki kellene próbálnia…

A rabbi rabbija azt mondja a rabbinak, hogy nem akar többé látni és hogy vízbe kéne fojtani.

…Én pedig azt mondom a rabbi rabbijának, hogy én vagyok Isten és egy macska alakját vettem fel, hogy próbára tegyem. Azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok megelégedve a magatartásával. Azt mondom, hogy olya dogmatikus és korlátolt volt velem, mint egyes keresztények a zsidókkal szemben. Letérdel és kegyelemért könyörög. Azt mondom vicc volt, csak egy macska vagyok és felállhat.”

A rabbi rabbiját otthagyva ezután még sok minden szóba kerül, teremtés és radiokarbon vizsgálatok, az analogikus zsidó tanítás, a nyugati gondolkozás, a kutyák és a macskák, egy rossz álom a rabbi lányáról, aki a macska szerelme, a házasság és a hűtlenség. Kis zsidó közösség bontakozik ki szemünk előtt a macska izgalmas perspektívájából, és a végső konklúzió a macska ironikus jellemfejlődés-parodiáját bizonyítandó,  egy olyan fiatalemberről szól, aki folyton rugdossa a rabbi macskáját:

„Most rokonszenvet érzek eziránt az ember az iránt, aki rugdos engem. Amíg hajthatatlannak és erényesnek hittem, gyűlöltem. Amióta tudom, hogy kettős életet él és álszent, amióta látom, hogy a hormonjai és a meggyőződései között vergődik, szeretem.”

Joann Sfar világa roppant egyedi és ütős. A rabbi macskájának többi kötete (összesen öt rész készült el, majd később film

sajnos nem ért ide még hozzánk, ahogyan zseniális Vámpíros történetei sem,

gólemes könyve sem,

illetve a Trondheimmel készített Donjon-sorozat sem.

A kis herceg adaptációja az egyetlen, ami még napvilágot látott a Magyarországon a Vad Virágok Könyvműhelynek köszönhetően. Sajnos A rabbi macskája bár szép és igényes képileg, tartva magát az eredeti kiadáshoz, a szöveg telis-tele van hibákkal, mintha elfelejtették volna korrektúrázni. Igaz, engem már az is kárpótol, hogy egyáltalán megjelent magyarul.

Sfar történetei pókhálószerűen fonódnak egyre szélesebbre és szélesebbre, miközben olyan saját világot teremt, amiben kedvünkre barangolhatunk, a sfari képi- és szövegvilágon belüli és kívüli intertextusok birodalmában is, mindezt kellő könnyedséggel és iróniával átszőve. A rabbi macska-figurája (kísértetiesen emlékeztet saját cicájára) több könyvben is visszaköszön. Beteges kinézete, enervált tekintete mély nyomot hagy az olvasóban, de a gólemes és vámpíros képregények között is rengeteg átjárást, áthallást találhatunk.  A Les olives noires című könyvben egy zsidó kisfiú mindennapjait kísérhetjük végig Júdeában, Jézus idejében, szintén kellően vaskos humorral, teológiai ismeretekkel és a hihetetlen tekintetű figurákkal.

A zsidó tematika nem véletlen, Joann Sfar Nizzában született 1971-ben egy askenázi zsidó édesanya és egy szefárd zsidó apa gyerekeként, így már érthető, hogy hol a szefárd, hol az askenázi humor, illetve tradíció kerül előtérbe műveiben.

Végül egy plusz kötődés a részemről: 2010-ben készítette el Joann Sfar az én világom egyik legjobb énekesének és szövegírójának, Serge Gainsbourgnak életrajzi filmjét, ami – minő meglepetés – szintén nem ért ide hozzánk. Sfar az akkor már igen hanyatló és esendő korszakát élő Gainsbourgot személyesen valami hajnali mulatozás során ismerte meg, és mély nyomokat hagyott benne a különös francia énekes. Befejezésül egy kis trailer a filmből: