Az öreg kisasszony autósballadája

„Volt egyszer egy autó. Öreg kisasszony öreg autója volt, de szép fényes, tiszta kívül-belül, mert a kisasszony szerette a rendet meg a tisztaságot, és az öreg autóját is szerette.” – nem nagyon lehet másképp kezdeni valamit, ami Mosonyi Aliz könyvéről, Az öreg kisasszony autósmeséiről szól. És valahol ott kell álljon az is: „Mi ketten. Te meg én.” – akkor most már ez is megvolt.

Az öreg kisasszony autósmeséi

 

A Két Egérben több fanatikus Mosonyi Aliz-rajongó is van, a fanatikusoknak nagyok az elvárásai az újabb könyvekkel kapcsolatban. Először mindig meg kell érteni, hogy a Pimpalin nem az Orroló, a Szekrénymesék nem a Mesék Budapestről, a Magyarmesék nem a Boltosmesék, és igen, Az öreg kisasszony autósmeséi nem a Magyarmesék. Ha ez megvan, akkor már igazán lehet szeretni az új könyvet is.

A bevezető idézetei a szerzőtől már megszokott refrénszerű elemei a könyvnek, ezek egy-egy zsánertörténetet kereteznek. Ezúttal az eredmény olyan lesz, mint egy nagy, hosszú villoni ballada (egyáltalán nem villoni témával). De hogyan várhatja el a szerző, hogy ebben a balladában érzelmileg azonosuljunk ezzel az egész autós dologgal? Úgy, hogy egy mesebeli autót kell elképzelnünk, a használtautó-vásárlók álmát: idősebb nő használta, gondozta, karbantartotta, nem hajtotta szét, régi, mégis szinte új. És el kell képzenünk egy igazán rokonszenves öreg kisasszonyt. És még el kell képzenünk hétköznapi történéseket, olyanokat, amilyeneket Mosonyi Aliztól megszoktunk, csak kicsit autósabbakat. (De azért senki ne számítson rá, ez nem a Top Gear.)

A könyvben nincsenek címek, oldalszámok, és minden mese ugyanúgy kezdődik, Medve Zsuzsi illusztrációi alapján mégis teljesen jól lehet tájékozódni. Nem fogja vigasztalni azokat, akik Mosonyi Aliz könyveit továbbra is csak Háy Ágnes rajzaival tudják elképzelni, de Medve Zsuzsi a magyarmesék jelszerű illusztrációi után (amelyek szerintem szintén jól működtek) most egy sokkal epikusabb világot alkotott, és ez jó döntés volt. Karakteres lett és elegáns. Akkor most már Medve Zsuzsi illusztrálja a Mosonyi-könyveket, és ez így van jól.

Kezdődhet a versengés, hogy kinek melyik a kedvenc meséje és miért az. Nekem a tolvajos  mindenképpen, az autós mozi, a rendőrös, meg a kutya, aki el akar veszni („Most már elvesztem? – kérdezte a kutya. –  Még most sem – mondta a kisasszony, és mentek tovább, hegyeken át, völgyeken át, a sötét úton. Egyszer csak megálltak. – Itt elvesztél – mondta a kisasszony. – Örökre? – kérdezte a kutya...”), aztán a porcelánkutyás (lassan lehetne egy Kutyásmesék könyv is!), na és a bolond esernyős (ami egyúttal egy boltosmese is). Szóval ilyenek. 


Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi. Rajzolta Medve Zsuzsi. Magvető Könyvkiadó, 2015.